2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Két gyulai arany a történelmi íjász EB-n

Pénteken még négy gyulai íjász volt döntőben, végül ketten szereztek aranyérmet. A nőknél Sotus Gizella, az ifjúsági versenyzőknél pedig Geszner Dávid diadalmaskodott.

A versenyzőknek huszonegy célos versenyen, háromdimenziós célok mellett lőlaposban és ügyességi számokban is bizonyítani kellett.

Az íjászoknak három napon a keresztül komoly koncentrációra volt szükségük a jó eredmény eléréséhez. Dolgukat a a meleg idő sem könnyítette, hiszen korhű ruhákban teljesíttettek.

A Csabai Lovas Íjászkör tagjai közül Európa bajnok lett Fabulyáné Kovács Tímea, Bagdi Ferenc, Bagdi Zoltán, és Víg József.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …