2022. július 3., vasárnap
FONTOS

Örmény emlékművet avattak (VIDEO)

Beszédében Kiss-Rigó László megyéspüspök azt mondta, ez esetben a keresztény szolidaritás megnyilvánulásáról van szó. Bármilyen csapás, tragédia, ha igazi szeretettel beoltjuk, képes a megbékélést, a szolidaritást, az együttélést megtanítani.

Az ünnepségen felolvasták Martonyi János külügyminiszter levelét. Hangsúlyozta, a magyarokat és az örményeket több évszázados barátság köti össze. Ez a közös keresztény hitből, a két nép sorsának hasonlóságából és az itt élő örmények tevékenységéből ered.

A kőkereszt Örményországban nemcsak szakrális, hanem kulturális és nemzeti jelenség is. Örményország területén a kőbe vésett keresztfigurák első nyomai már a Krisztus előtti 2. évezred tájékán megjelentek. Ilyesfajta kőkeresztek csak Örményország, illetve az örmények lakta területeken fordultak, fordulnak elő.

A Gál Ferenc főiskola Klebelsberg termében dr. Őze Sándor történész tartott előadást. A püspökségen Örményország mitikus földjén, Pillanatképek Örményország történelméből címmel nyílt kiállítás.

 

Nézze meg ezt is:

Negyven fellépő áll a nézők elé Gyula közterületein

  Csütörtök este a Premier Művészeti Szakgimnázium békéscsabai növendékei adtak koncertet a Szent Miklós parkban. Ez …