2022. július 4., hétfő
FONTOS

Sok az idős orvos és védőnő (VIDEO)

Dr. Hertelendy László, a szövetség alapító elnöke kiemelte, elérték azt, hogy részesévé váltunk a civil jogszabály-előkészítő fórumnak. Emellett rendszeres alapellátási egyezető fórumok vannak az egészségügyi államtitkárságon, amelyek során fel tudják hívni a figyelmet a legégetőbb problémákra. A tanácskozás egyik fontos témája volt a duális finanszírozás, illetve a nehezen fenntartható szolgáltatások helyzetének megvitatása.

A közgyűlés után a résztvevők kötetlenebb programokon is részt vettek. Szombaton a gyulai egészségügyi, szociális intézményeket tekintették meg.

Nézze meg ezt is:

Negyven fellépő áll a nézők elé Gyula közterületein

  Csütörtök este a Premier Művészeti Szakgimnázium békéscsabai növendékei adtak koncertet a Szent Miklós parkban. Ez …