2024. április 20., szombat
FONTOS

Rablás Gyulán – őrizetben a súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható hármas

A súlyos bűncselekmény 2013. február 27-éről 28-ára virradó éjjel történt Gyula Gyulavári városrészében. A 89 éves férfire otthonában törtek rá. Átmásztak a háza kerítésén, és az egyik ablakon át bementek hozzá. Bántalmazták, majd átkutatták a házát azért, hogy az értékeit megtalálják. A férfi a támadás következtében olyan súlyosan megsérült, a mai napig nem kerülhetett sor a sértettként történő kihallgatására. A rablásokat, illetve az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket a rendőrség minden esetben kiemelten kezeli, ezért a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei a megyei főkapitányság nyomozóival együtt nagy erőkkel kezdték keresni a férfi bántalmazóit. Információkat, adatokat gyűjtöttek és összegeztek annak érdekében, hogy kiderüljön, kik gyanúsíthatóak a rablás elkövetésével. Gyulán 2013. április 23-án hajnalban összehangolt akció keretében elfogtak három férfit, akiknél az előállításukat követően házkutatást is tartottak. A két lakásban több olyan tárgyat is találtak, melyeket valószínűleg bűncselekmények elkövetéséhez használtak. A 31 éves budapesti, de Gyulán élő B. Sándor Ferencet, a 20 éves sarkadi, de ugyancsak Gyulán élő Zs. Jánost, valamint harmadik társukat, a 22 éves gyulai N. Gergelyt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette. Csoportos rablás és súlyos testi sértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük büntetőeljárást és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk elrendelését. A nyomozás során szakértőkkel vizsgálják, hogy a három férfi követhetett-e el más hasonló bűncselekményeket, illetve azt is, hogy lehettek-e további társaik.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …