2024. április 20., szombat
FONTOS

Garázdákat fogtak Csabán

Elmondása szerint fél 2 körül a Szent István téren egy szórakozóhely előtt nézeteltérése volt két férfivel, akik megütötték. Ez a konfliktus nagyon feldühítette, ezért miközben az Andrássy úton a vasútállomás felé gyalogolt, kilenc szemetest lerúgott a tartóoszlopáról. A kapitányság éjszaka szolgálatot teljesítő járőrei a Csaba Center előtt figyeltek fel rá, ott egy kerékpártárolónak ugrott neki, amiben több kerékpár is volt. A fiatalembert – akinél felmerült a gyanúja annak, hogy ittas állapotban rongált – előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Azt is vizsgálják, hogy a Szent István téren mi történt, kivel lehetett konfliktusa az előállított fiatalnak.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …