2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Több az érdeklődő a civil héten (VIDEO)

A másik bemutató Gyula nagyjaihoz, Erkel Ferenchez és Dürer Alberthez köthető. Ezt a tárlatot dr. Németh Csaba történész nyitotta meg. Elmondta, a rendszerváltás után az elsők között jött létre a Dürer Társaság Lajos Ferenc vezetésével. Az ő ötlete volt, hogy legyen Gyulán nemzetközi ex libris kiállítás. Első alkalommal, 1992-ben Dürer, utána Erkel következett.

Köszöntőjében dr. Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, az egész társadalmat erősíti, ha a civil szféra fejlett, és képes ilyen rendezvénysorozatot életre hívni. Mint mondta, nem kezdeményezhet mindent a politika, nagy szükség van a civilekre is.

Elégedett lehetett az eddigi programokkal Sós Imre civil referens, aki köszöntőjében azt mondta, szép számmal jelentek meg érdeklődők a különféle rendezvényeken.

A civil hét rendezvényei Az Erkel Diákünnepeket is felölelve vasárnap délig tartanak.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …