2022. július 2., szombat
FONTOS

Vérhiány nincs, de véradókra nagy szükség van (VIDEO)

Viszont az nem, hogy az utóbbi időben nagyon megcsappant a véradók száma és kedve. Sőt, a kötelező sorkatonaság megszűnése és a gyárak eltűnése után még az is ritkította a véradók számát, hogy az általános egészségügyi romlás miatt meredeken növekszik a kiszűrt donorok mennyisége. A nyolc különböző típusú vércsoport kapcsán érdemes megjegyezni, hogy míg „nullással” a világ népességének közel 39%-a rendelkezik, addig AB- vércsoportba csak az emberek 0,75%-a tartozik. Dr. Kövesdi József orvosigazgató főorvos elmondta, életmentő beavatkozás nem maradhat el vérhiány miatt, viszont az előfordulhat, hogy egy műtétet pár nappal elhalasztanak, ha egy ritka vércsoportból nincs elégséges mennyiség.

Dr. Rus Gal Gabriella transzfuziológus elmondta, egy évben Gyulán mindegy 4200 ember szokott jelentkezni véradásra. Mint kiderült, sokkal többre lenne szükség, még akkor is, ha az itt levett vér nem marad itt, hanem a központi vérellátóba kerül.

A helyzetet bonyolítja, hogy a levett vért nem lehet sokáig tárolni. A Pándy kórház vérellátójában elmondták, minden hétköznap délelőtt várnak véradókat.

Vért csak 18 és 60 közötti ember adhat, de természetesen sok betegség és gyógyszer szedése is kizáró tényezőnek minősül.

A kórházban külön hangsúlyozták az irányított véradás lehetőségét, melyet kimondottan azért hoztak létre, ha valaki egy általa megnevezett személynek – általában rokonnak – szeretne vért adni. A nyári hónapokban még nagyobb szükség lesz vérre.

Nézze meg ezt is:

Negyven fellépő áll a nézők elé Gyula közterületein

  Csütörtök este a Premier Művészeti Szakgimnázium békéscsabai növendékei adtak koncertet a Szent Miklós parkban. Ez …