2024. március 29., péntek
FONTOS

Békés megyeiek segítenek a gátakon (VIDEO)

Az Esztergom térségébe vezényelt egység éjszaki műszakban figyelőszolgálatot lát el és vízmérce olvasást végez. Irányítja a 111-es út bevédésének részeként készülő töltés-fóliázást, valamint a Kis-Duna sétány partfal-fóliázását 900 méter hosszon, továbbá a sétány mentett oldai rézsű kazettás ellennyomó medencéinek építését.

A Tát belterületén lévő mellékvízfolyások töltésein a vízügyesek figyelőszolgálatot látnak el. Irányítják az Únyi patak töltés-fóliázását, vonalvilágítást telepítenek és üzemeltetnek az éjszaka folyó munkák elősegítésére. Részt vesznek a Kenyérmezei-patak nyúlgátalásában, fóliázásában, és bordás megtámasztásában. Ők irányítják a táti malomnál lévő ideiglenes töltés építését, mintegy 300 méter hosszon.

A Győrzámoly térségébe vezényelt egység 2 km hosszú vonalvilágítást telepített és üzemeltet a töltéserősítési munkák segítése céljából, valamint üzemelteti a Győrújfalui töltéssuvadás bevédésének munkaterület-megvilágítását.

Dunaszentpálnál az önkormányzati védekezésben segítenek a gyulai szakemberek, irányításukkal épül a nyúlgát a Dunaszeg-Mecsér összekötő közúton.

Almásfüzitőnél figyelőszolgálatot látnak el, valamint a komáromi homokzsáktöltő telep műszaki felügyeletét végzik.

Még június 5-én este hat órakor indult útjára a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Körös Mentőcsoportja Komárom-Esztergom megyébe, hogy támogassa a Duna menti árvízi védekezést. Egy nappal később 110 hivatásos tűzoltó kelt útra térségünkből a Dunához. Vasárnap további 34 Békés megyei tűzoltó indult el Tolna megyébe.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …