2023. február 4., szombat
FONTOS

Meglepő tényekkel szolgál Árpási Zoltán könyve a húskombinátról (VIDEO)

Dr. Árpási Zoltán “Kezdet és vég – elégia a Gyulai kolbászról” című könyvét kedd este mutatták be a Mogyoróssy könyvtárban.

Árpási Zoltán beszélgetőpartnere a téma egyik legjobb ismerője, a Húsos című szakszervezeti lap főszerkesztője volt. Horváth László azt mondta, a könyv újszerűsége számára leginkább abban rejlik, hogy így összefoglalva még sehol sem látta a húskombinát 145 éves történetét. Úgy fogalmazott, az állami támogatással három üzem is kapott egy nagy esélyt, ez pedig meg kell ragadni, bár a feladat nem egyszerű.

A könyv a húskombinát egykori munkatársai számára is tud újat mondani. A kötetet elsők között elolvasó Szák Tamás azt mondta, korábban sok történés felett elsiklott a figyelmük, pedig továbbgondolva egyes eseményeket már akkor fontos következtetésekre juthattak volna.

A könyvről a jövő heti 3Témában hosszabban beszélgetünk a szerzővel.

Nézze meg ezt is:

Sikeres portfóliókat készíthetnek a göndöcsös diákok

  A videóban az egészségügyi szakmacsoport gyakorlati óráján vesznek részt a diákok a Göndöcs Benedek …