2024. március 29., péntek
FONTOS

Szűcs Levente kapott bizalmat a testülettől (VIDEO)

A nyári szünet előtti utolsó képviselő testületi ülés rendhagyó módon nem az interpellációkkal kezdődött, ugyanis az árvízi védekezésnél segítséget nyújtó valamennyi gyulai tűzoltó oklevelet vett át Görgényi Ernő polgármestertől. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság képviseletében Bak Sándor volt jelen, aki elmondta, összefogás eredménye volt az, hogy nem lett katasztrófa a dunai helyzetből. A KÖVIZIG munkatársai egy későbbi időpontban kapják meg okleveleiket.

Heves viták után, de elfogadták a képviselők Gyula új sportkoncepcióját. A sportkoncepció jelentősen meghatározza a város sportéletének következő hét évét. A polgármester elmondta, hogy a koncepció egy átvitt értelemben vett „kívánságlista”, mely tartalmazza, mit szeretne elérni a város 2020-ig. Elkészült Gyula esélyegyenlőségi programja is, melyet egy jogszabály-módosítás tett kötelezővé. Ez a jogszabály kimondja, hogy ezen terv nélkül önkormányzat nem pályázhat EU-s pénzre.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …