2024. március 29., péntek
FONTOS

Jól halad a művelődési ház felújítása (VIDEO)

Jelenleg a belső munkálatok folynak a régi nyílászárók, eltávolítása folyik, összesen 217 műanyag és 22 fém ablakot cserélnek ki, a teljes külső burkolat és hőszigetelés mellett. Az már most is látszik, hogy nem minden ablak lesz kicserélve és van, ahol kisebb lesz, mint a korábbi nyílászáró. Az épület egykori jellege is megváltozik, a most látható bordák eltűnnek és egy hőszigetelt kerámiaburkolatot kap a teljes falazat. A fűtő rendszer a korábbinál jelentősen energiatakarékosabb és hatékonyabb lesz.

Az épület felújítás során kialakítanak még egy játszóházat, egy büfét terasszal és szökőkutak is működnek majd a művelődési ház előtt.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …