2023. január 28., szombat
FONTOS

Egészségfejlesztés uniós forrásból (VIDEO)

Kiss László, az érintett intézmény vezetője azt mondta, az előkészületek után novemberben indul a lakosság számára is jól látható módon a projekt, melynek legfontosabb célja az egészség. Elsősorban a szív- és érrendszeri és a daganatos betegségek megelőzésére, szűrésére, illetve az ezekhez, valamint a különböző szenvedélybetegségekhez köthető szemléletváltásra építenek.

A szakemberek úgy számolnak, a programmal megközelítőleg 10 ezer 500 lakost érnek el a kistérségben. Emellett a felnőtt háziorvosok bevonásával 625, magas kockázati besorolásba tartozó ember 6 hónapos egyéni egészségfejlesztését kívánják megvalósítani.

A napokban az egészségügyi alapellátás Semmelweis napot is ünnepet. Itt négy munkatárs tevékenységét ismerték el. Az ünnepségre az említett pályázat projektnyitójával együtt került sor.

Nézze meg ezt is:

A videóinterjúk felhasználási lehetőségeiről tartottak továbbképzést

  Tanárok számára tartottak továbbképzést csütörtök délután, az Erkel Ferenc Gimnáziumban. A rendezvényt a Zachor …