2024. április 20., szombat
FONTOS

Kisvonatozás határon át (VIDEO)

Még 2010-ben indult el helyi kezdeményezésre az a kultúra kisvonat, mely az Erkel Ferenccel kapcsolatos emlékhelyeket járta végig. Már akkor felvetődött annak a gondolata, hogy miképpen lehetne ezt kibővíteni és akár határon túlra is kiterjeszteni. Erre most egy alapítványi pályázati segítségével nyílik lehetőség ezen a hétvégén.

A nemzetközi kultúra kisvonat szombat reggel, a könyvtár elől indul először az ajtósfalvai Dürer emléktáblához, majd onnan Simonyifalvára, ami az egyik apropója a kirándulásnak, hiszen ott ezen a hétvégén rendezik meg a Simonyi napokat.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …