2024. április 20., szombat
FONTOS

Államtitkári ígéret a várszínháznak (VIDEO)

Az ősbemutató mellett a vidéki, különösen a szezonális jelleggel működő szabadtéri színházak helyzete adta az apropóját annak a sajtótájékoztatónak, melyet a darab kezdete előtt nem sokkal tartottak a fürdővárosban.

Ezen Halász János kultúráért felelős államtitkár azt mondta, jövőre is legalább ekkora támogatásra számíthat a Gyulai Várszínház. Az államtitkárság ezen túl 1,5 millió forintos segítséget nyújtott “A fáklya kialszik” című darab színre viteléhez.

Halász János államtitkár azt mondta, a magyar színházi támogatási rendszer összességében átgondolt, a színházak és a közönség érdekeit szolgálja; ennek köszönhetően a magyar színházak és a magyar kultúra is biztonságban van.

Halász János hangsúlyozta, ebben az ágazatban különösen fontos, hogy a források időben megérkezzenek, ezért felgyorsították a kifizetéseket, jövőre pedig már januárban kiírják a pályázatot.

Dr. Görgényi Ernő polgármester a kulturális kormányzat erőfeszítéseit méltatta. Hangsúlyozta, Gyula külön figyelemben részesült. Dr. Kovács József országgyűlési képviselő emlékeztetett, Gyula ebben az évben nem első alkalommal kerül az országos figyelem központjába, több olyan esemény volt a városban, mely nagyobb érdeklődésre tartott számot. Gedeon József igazgató kiemelte, a színház első számú támogatója az államtitkárság.

Összességében a magyar színházi támogatási rendszer nagyon átgondolt, a színházak és a közönség érdekeit szolgálja; ennek köszönhetően a magyar színházak és a magyar kultúra is biztonságban van – mondta Halász János.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …