2024. április 16., kedd
FONTOS

Nagy erőpróba előtt a Grosics Akadémia (VIDEO)

Kikics Márió a vajdasági FK Vinogradarnál dolgozott utánpótlás edzőként, mostmár a Grosics Akadémia szakmai stábját erősíti, a 14-es korosztállyal foglalkozik. Ő azt mondta, nagy kihívás számára a feladat, és örömmel látott munkához Gyulán.

A feljutás a legmagasabb osztályba nem lesz könnyű feladat a legidősebbek számára, hiszen esetenként akár 3 évvel idősebbek ellen kell majd pályára lépniük. Ennek ellenére reményt ad, hogy egy összeszokott, jó erőkből álló társaságról van szó, mely komolyan veszi a feladatot.

Az U14-es korosztály alatt lévő generációk a Bozsik programba kerülnek. Ez az előzetes számítások szerint 30-40 fiatalt érintene az akadémián.

Nézze meg ezt is:

Krusovszky Dénes mutatta be legújabb regényét a gyulai könyvtárban

  “Az összeomlás előtt?” címmel rendeztek író-olvasó találkozót a városi könyvtárban. Ez alkalommal Krusovszky Dénes, …