2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyulai győzelem a nyitányon (VIDEO)

Nem is kellett sokáig várni a vendégek góljára, igaz, a fiatal Marton kapus ebben alaposan benne volt. Szabó Szilárd gólja után megrázták magukat a gyulaiak, és sorra dolgozták ki a helyzeteket, de a bajai Trepák állta a sarat. A 11. percben a frissen igazolt gyulai Zádori Sebastian kiugrott és éles szögből kiegyenlített. A bácsi csapat egy magasabb fokozatba kapcsolt, és a jónál is jobb helyzeteket hagytak ki. A gyulai Okos István a szünet előtt pár perccel jó helyzetből lőtt mellé.

Az első játékrészt egy bajai helyzet zárta. A pihenő után Okos István próbálta meg átvenni a vezetést. A 60. percben Kukla szép cselei után ismét Zádori Sebastian villant.

Ezek után egyik csapat sem tudott komolyabb helyzetet kialakítani, és amikor már talán minden kilátogató elkönyvelte a döntetlent, jött Dócza feje, és a három pont.

Popovics mester – mint mindig – most is kritikus volt, de a három pontnak ő is nagyon örült.

A hét végén a Várfürdő-Gyulai Termál FC Monorra látogat.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …