2024. március 29., péntek
FONTOS

Százötven erdélyi gyermek adott koncertet Gyulán (VIDEO)

Az 1982-es alapítású gyermekfilharmónia nem titkoltan azért jött létre, hogy a székely kultúra és az ének-zene ápolása mellett olyan programot nyújtson, mely annyira lefoglalja a fiatalokat, amennyire szükséges terhelni ezt a korosztályt. A gyulai állomást éppen a hazaútjuk előtt iktatta be a nagy létszámú csapat.

A zenekar legtöbb tagja öt éve játszik a filharmóniában. Ez idő alatt összeszoktak, és a repertoárjukat is sikerült annyira bővíteni, hogy egy kétórás koncert sem okoz gondot.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …