2024. április 20., szombat
FONTOS

Új tömb épül a kórházban (VIDEO)

A beruházás keretében most az egykori urológiai épület teljes elbontása folyik, illetve az azt körülvevő területen a közművek kiváltásán dolgoznak a munkások – tájékoztatott dr. Kovács József főigazgató főorvos. A kórház-rekonstrukciós pályázat uniós forrásból valósul meg, amely még 2009-ben indult el. Az új sebészeti tömbben több modern gyógyító egységet alakítanak ki.

A kivitelezés befejezésének határideje 2014 év vége, de a munkálatok nagyságrendje miatt ez kitolódhat akár 2015 közepére is.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …