2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Felújíthatják a gyulai elkerülőt

Dankó Béla tájékoztatása alapján Békés megyének esélye van arra, hogy a burkolatjavítás alatt álló utak mellett felújítják a 44-es főút Szarvast érintő részét, a gyulai elkerülő út legrégebben épült szakaszát és a Mezőberény-Gyomaendrőd közötti utat is. A megyéket érintő forráselosztásról rövidesen döntés várható, a kivitelezési munkálatok még ez évben elkezdődnek.

A közlemény szerint burkolatjavítási munkálatok zajlanak jelenleg a 44-es számú főúton Gyula-Kondoros-Szarvas között, a 46-os főúton Gyomaendrőd és a megyehatár között, a 4642. jelű úton Kondoros és Nagyszénás között, valamint a 4429-es úton Medgyesbodzás és Gábortelep között.

A kormány célja, hogy a 19 megyében a legfontosabb utak felújítási munkálatai még ez évben elkezdődjenek KÖZOP-támogatás segítségével. A jelenleg folyó javítási munkálatok nem jelentenek végleges megoldást, az utak teljes felújítására van szükség és új útszakaszok építésére Békés megyében, így a támogatások megérkezéséig is mindent megtesznek azért, hogy a megye gazdasága és a közúti forgalma szempontjából meghatározó utak járhatóak maradjanak – áll a közleményben.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …