2024. április 19., péntek
FONTOS

Termálos döntetlen a Dunaharaszti ellen (VIDEO)

A mérkőzést a temálosok némileg szokatlan, piros-fekete szerelésben kezdték. A találkozó első perceiben jobbára a két 16-os között folyt a játék. A 17. percben a valamivel aktívabb Gyula veszélyeztetett.

Másfél perc múlva viszont Miholics távoli lövésével megszerezték a vezetést a vendégek.

A találat után fölénybe került a Termál, de a szünetig nem született gól. A második félidőben küzdött a Gyula, de a vendégek kontrái is veszélyesek voltak, kapufát is fejeltek.

Az egyenlítés a 87. percben sikerült, a beívelt szabadrúgást Claudiu Dragan csúsztatta a kapufa belső oldalára, onnan pedig a hálóba került a labda. A folytatásban már nem változott az eredmény.

A Termálnak nem volt könnyű dolga, hiszen egy szervezetten védekező, és a kontrákra jól építő ellenféllel kellett megküzdeni a játékosoknak. Popovics Pál edző szerint csapata megpróbál látványos, támadó játékot játszani, de erre az ellenfelek gyakran antifutballal reagálnak, ami megnehezíti a csapat dolgát.

A csapat ezen a hétvégén az eddig elég szeszélyesen teljesítő Orosháza ellen lép pályára, idegenben.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …