2024. április 20., szombat
FONTOS

Rendőrkézen a csaló faárusok

A Gyulai Rendőrkapitányságra 2013. szeptember 13-án tett bejelentést egy eleki férfi arról, hogy faárusok károsították meg. Előző nap jártak az utcájában, és mivel ismeretlen volt számára a kisteherautó, megszólította a sofőrt. Miután kiderült, hogy nincs szüksége segítségre, mert társával nem címre mentek, a férfi a platón lévő fa felől érdeklődött. A kocsiban ülők elmondták, hogy a jó minőségű akác tűzifa eladó. A férfi úgy gondolta, hogy ilyen fát nehéz beszerezni, így kihasználta az alkalmat és megegyezett az árusokkal. Ragaszkodott hozzá, hogy a közeli mázsaházban mérjék le a járművet megrakott és üres állapotban. Az ismeretlenek azonban azzal, hogy a platón lévő mérlegükkel megmérték a férfi testsúlyát meggyőzték őt arról, hogy pontosan annyi fát pakolnak majd le, amennyit kifizet. Végül miután lerakták az összes fát, 69 mázsát fizettettek ki a férfival. Később azonban kiderült, hogy az otthagyott mennyiség alig több 16 és fél mázsánál. Így a kifizetett közel 180 ezer forintért mindössze 43 ezer forint értékű tüzelőt kapott.

Telefonon próbálta felhívni az árusokat, de nem tudta őket elérni. Másnap feljelentést tett a rendőrségen, és ezt követően felhívták őt. Azt ajánlották, hogy a különbözetet átutalják, de a férfi ezt visszautasította. A gyanúsítottakat egyébként még a bejelentést megelőzően Kétegyházán ellenőrizték a rendőrök, ezért tartottak attól, hogy hamarosan kiderül, közük lehet az eleki esethez. Így 2013. szeptember 13-án visszamentek a férfihez, elmondásuk szerint azért, hogy a különbözetet visszafizessék. A rendőrök azonban – akik a korábbi igazoltatás alapján tudták, kikről van szó – elfogták, előállították a párost, és a náluk talált pénzt is lefoglalták. Így az eleki férfi kára megtérült. A 28 éves kazincbarcikai B. Róbert és a 29 éves miskolci B. Gábor ellen csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Gyulai Rendőrkapitányság.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …