A házigazda Kovács József országgyűlési képviselő a rezsicsökkentés sikerét hangsúlyozta. Kiemelte, a felmérések szerint pártszimpátiától függetlenül az emberek elsöprő többsége egyetért a kormányzati kezdeményezéssel, mely könnyebbé teszi a megélhetést.
Az államtitkár azt mondta, amikor az Orbán Viktor vezette kormány átvette Bajnai Gordontól az ország vezetését, a nemzetközi valutaalap adóemelést és a közszféra leépítését javasolta. Ők azonban a multicégek és az energiaszektor résztvevőit adóztatták meg. A családok életében pedig jelentős könnyítést hoz a rezsicsökkentés. Völner Pál a rezsicsökkentés jogosságával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Magyarországon uniós mércével mérve is magasak a rezsiköltségek, ráadásul alacsonyak a jövedelmek. Azt mondta, a rezsicsökkentéssel úgy segítenek a lakosságon, hogy közben nem verik adósságba az országot, egyben a múlt elhibázott privatizációs sorozatát is jóvá tudják tenni.