2023. január 31., kedd
FONTOS

Lerakták a mályvádi beruházás alapkövét (VIDEO)

A közel 7,5 milliárd forintos program legfontosabb eleme az, hogy véget ér az egykor korszerű, de ma már idejétmúltnak számító, robbantásos megnyitási technológia korszaka. Bak Sándor igazgató kiemelte, a Körösökön nagyon hamar, 24-36 óra alatt ideér egy árhullám, ez ellen pedig a hosszú előkészületet igénylő módszerrel nem tudnak hatékonyan védekezni. A robbantás megkezdése előtt ugyanis 72 órával meg kellett hozni a döntést – mondta Bak Sándor KÖVIZIG igazgató.

Köszöntőjében Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte, ez a program erősíti a térségben élő emberek biztonságát. A beruházás jelentőségét méltatta Molnár Béla, akinek a személyében az országos vízügyi főigazgató látogatott Gyulára. Kiemelte, ez a projekt országosan is a jelentősebbek közé tartozik.

A mályvádi árvízi szükségtározó összesen 75 millió köbméteres kapacitással bír. A Fekete-Körös bal partján nemcsak ezen a területen korszerűsítik a megnyitási helyet, hanem nyitnak egy újat a folyón följebb, az anti térségben. Ezen túl megerősítik a töltést, új utat építenek és ultrahangos vízhozammérő helyeket építenek ki. A beruházás 2015. június 30-ig fejeződik be.

Nézze meg ezt is:

A Himnusz dallamaira írtak ki pályázatot Gyulán

Pályázatot írt ki az Erkel Ferenc Emlékház, illetve az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. A program célja …