2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Megmozdultak az iskolák (VIDEO)

A programot 6. éve rendezik meg, idén 1550-en vettek részt rajta. A rendezvényt Galbács Mihály alpolgármester nyitotta meg, aki a sportolás jelentőségét hangsúlyozta. A program célja, hogy mozogjanak, jól érezzék magukat a gyerekek, és sikerélményük legyen, hiszen egy versenyről van szó.

A gyulai városi iskolák mellett a rendezvényhez kapcsolódott a Magvető, a Karácsonyi és a Román Általános Iskola, külsősként pedig Szabadkígyós.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …