2025. július 12., szombat
FONTOS

Megkezdődött a battonyai gyilkosok pere (VIDEO)

A vádirat ismertetésével kezdődött meg a közvélemény felháborodását jogosan kiváltó ügy tárgyalása kedden, a Gyulai Törvényszéken. A három vádlott közös ingatlanban élt a sértettel, akit 2007-től a sértett haláláig folytatólagosan bántalmaztak, kínoztak, megaláztak. Az első rendű vádlott több esetben a nő testének különböző helyén nyomta el a cigaretta csikket. Csőfogóval távolították el a fogát, forró vasalóval égették meg a mellét, a rendszeres veréssel több bordáját eltörték, testébe áramot vezettek. A folyamatos bántalmazások és kínzások eredményeként a sértett 2010 júniusában elhunyt.

A bíróság az úgy súlyosságára tekintettel zárt tárgyalást rendelt el, ítélethirdetés 2014 márciusában várható.

Nézze meg ezt is:

Szabadfestés és fotókiállítás színesítette a Gyulai Nyári Korzót

  Immár harmadik alkalommal várta szabadfestés azokat, akik a napokban ellátogattak a Szent Miklós parkba. …