2025. július 8., kedd
FONTOS

“Tágasságot nekünk is, ha kicsinyek vagyunk is!” (VIDEO)

A tánctanításon 4 osztály vett részt, a 3. és a 4. évfolyamból, a következő témanapon, pedig más osztályok vesznek részt a programokon. Horváth Péter néptáncpedagógus a Ludas zenekar és a Harruckern táncegyüttes tagjaival mutatja be a néptáncot. A gyermekek verses előadást tartottak. Horváth Péter elmondta, hogy reménykedik a folyamatos programban.

A projekt megvalósítási időszaka jövőév nyaráig tart. Hegedűsné Farkas Lilla hozzátette, hogy a kézműves szakiskola oktatói játszóházat tartottak. A rendezvény teljesen ingyenes az iskolások számára.

Nézze meg ezt is:

Gyulán és Orosháza külterületén is megbukott egy-egy zöldségszállítmány

  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei veszélyes mellékcsomagokat, túlsúlyt, adóelkerülést és …