2025. július 20., vasárnap
FONTOS

Területfejlesztés és ösztöndíjpályázat (VIDEO)

Ennek lényege, hogy a településeken pályázó felsőoktatásban tanulók ösztöndíjához a megyei önkormányzat is hozzájárul, miután megkeresés érkezett a megyei önkormányzattól ez ügyben, melyre azonnal igent mondott a grémium, hiszen most a megfelelő forrás is rendelkezésre állt.

Az MSZP frakció a területfejlesztés kapcsán kiemelte, örvendetes, hogy komoly milliárdok fognak a megyébe érkezni, de ez nem akkor összeg, ami megoldhatja a térség égető problémáit.

A Jobbik frakciója az infrastrukturális fejlesztések kapcsán vetette fel, hogy az m44-es út megépítése még mindig csak ígéret, pedig elvileg már négysávos útnak kellene lennie Békéscsaba és Kecskemét között.

A napirendek tárgyalását követően a testület közmeghallgatást tartott a területfejlesztés kapcsán, a megyei önkormányzat következő soros ülése, december 13-án lesz.

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Gyulavári Kastélyban

Új kiállítás nyílt szerda délután a Gyulavári kastélyban. Két alkotó összesen több, mint 50 munkáját …