2025. július 18., péntek
FONTOS

Ingyenes szűrések az egészséghét jegyében (VIDEO)

A második napon az egészséges táplálkozás lesz a téma a N. Balcescu Román Gimnáziumban, ahol a Mintamenza csapat előadja a Mintamenza program előadását. A harmadik nap a szűrések jegyében fog zajlani, tudtuk meg Jónás Eleknétől az alapellátás megbízott vezetőjétől.

Jónás Elekné hozzátette, hogy a nap folyamán lesz még hallásvizsgálat, légzésfunkció mérés, és felső légúti daganatszűrés is. A negyedik nap a mozgás napja lesz a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

Az egészséghét utolsó napját lelki wellness-szel zárják a szervezők ahol biokozmetikán mellett frissítő masszázson is részt lehet venni. Az est folyamán a Palmetta Együttes koncertjét élvezhetik azok az érdeklődők, akik ellátogatnak a Várszínház Kamaratermébe. A héten megszervezett összes program, minden korosztály számára ingyenesen látogatható.

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Gyulavári Kastélyban

Új kiállítás nyílt szerda délután a Gyulavári kastélyban. Két alkotó összesen több, mint 50 munkáját …