Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház Sík Ferenc – nívódíjat Mihályfi Balázs színművész kapta A fáklya kialszik című ősbemutató és a Mórok című bemutató főszerepeinek magas szintű megformálásáért. A díjat Gajda Róbert országgyűlési képviselő, alpolgármester és Gedeon József a Gyulai Várszínház igazgatója adta át.
A Gyula Város Önkormányzata által alapított Havasi István-díjat Fodor Tamás színművésznek az Egy világhírű kisváros: Gyula – Krasznahorkai László írásain keresztül című felolvasószínházi bemutatón nyújtott teljesítményéért és a Caligula helytartója című előadás Barakiás szerepének magas szintű megformálásáért adták át.
A Gyulai Várszínház által alapított Őze Lajos-díjat Mátray László színművésznek a Hamlet című bemutató főszerepének és a Bánk bán című előadás főszerepének magas művészi színvonalú megformálásáért ítélték oda. A díj átadására később kerül sor Mátray László színházi elfoglaltsága miatt.