2025. július 8., kedd
FONTOS

Erősödik a civil élet (VIDEO)

 

A 2012 január elején életbe lépő új törvény, számos területen hivatott könnyebbé és hatékonyabbá tenni a civil szervezetek működését.

Az, hogy a Békés megyében a nyertes pályázatok aránya ilyen magas volt nagy szerepe volt annak, hogy a civil kollégiumba még 2012-ben sikerült gyulai tagot delegálni, Herczegné Szabó Marianna személyében. Ezek a változások együttesen eredményezték azt, hogy az egyesületek, szervezetek nagyobb lehetőségekkel tudjanak élni a jövőben.

2014-ben is az egyik legnagyobb programnak ígérkezik a civil hét rendezvénysorozata, amely az elképzelések szerint még több eseményt ígér majd az érdeklődőknek.

Nézze meg ezt is:

Riasztás a következő órákra!

Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is Békés …