2024. március 29., péntek
FONTOS

Vándorkiállítás és “Hármasoltár” (VIDEO)

Dr. Erdész Ádám, a levéltár igazgatója Bródy Sándor életéről tartott beszédet.

A megnyitón részt vett Oroszi Katalin, a kiállítást létrehozója, és Rosta Katalin, a tárlat koordinátora. A program végén az egykori Békés című lapban is megjelent Bródy Sándor, Ádám című novelláját hallgathatták meg a jelenlévők.

A Gyulai Várszínház Kamaragalériájában február 28-ig lesz megtekinthető a tárlat.

A kiállítást követően Földes László, Hobo önálló estjét láthatták az érdeklődők, melynek címe Hármasoltár volt.

Földes László 2011-ben lett kitüntetve Kossuth-díjjal. Hobo elmondta, hogy mi az ami megérintette azzal a három személlyel kapcsoltban, akikről az előadása során beszél.

A kamaraterem következő előadását január 21-én láthatják, amely egy komédia lesz.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …