2025. július 15., kedd
FONTOS

Átadták az Adomány-díjat a megújult Vigadóban (VIDEO)

A város első embere hozzátette, hogy a Vigadó eredetileg is színházi előadásoknak, hangversenyeknek, táncvigadalmaknak adott otthont, és a Művelődési Ház felépülése után a Kossuth-díjas művész Kohán György képeit tekinthettük itt meg. Kónya István, megyei alelnök fontosnak tartotta köszöntő beszédében, hogy a kultúra napjához közeledve Erkel Ferenc szülővárosában, Gyulán ünnepelhetjük a magyar kultúra napjának 25. évfordulóját.

Az ünnepi köszöntőket követően átadták az Adomány-díjat, melyet nyolcadik alkalommal tehetett meg a Békés Megye Önkormányzat. Idén a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. érdemelte ki, melyet Erdélyi István elnök-vezérigazgató vehetett át. Farkas Zoltán elnök és Kónya István alelnök, Székelyhídi Attila gyulai festőművész Facsoport című pasztellképét ajándékozták az idei győztesnek.

Erdélyi István elmondta, hogy a korábbi években és ezután is mindenkor amikor erre lehetőségük van, továbbra is támogatni fogják a kultúrát és a sportot. A díjkiosztás után Farkas Zoltán, Závogyán Magdolna és Kocsis Klára stratégiai megállapodást írt alá, melynek célja, hogy a helyi értékek, termékek felkutatása, a Békés Megyei Értéktár gondozása, valamint a Békés megyei Hungaricum Klubok működésében együttműködjenek a felek.

Az est a Halmos Béla Népzenei Fesztivál keretében két zenés produkcióval zárult. Ferenczi György és a Rackajamet, valamint a Békés Bandát láthatták és hallhatták az érdeklődők.

Nézze meg ezt is:

Gálaműsor zárta az Országos Román Hagyományőrző és Néptánctábort Gyulán

  Gálaműsorral zárult a hatodik alkalommal megrendezett Országos Román Hagyományőrző és Néptánctábor a gyulai román …