Szomjas György filmrendező személyes, jó kapcsolatot ápolt Halmos Bélával, akiről egy egész estés dokumentum filmet készít, melyben a gyulai népzenei fesztivál is helyet kap majd.
Halmos Bélával rendszeresen dolgozott együtt a rendező, és a népzenész közvetlensége és alázata mellett azért is szerette a közös alkotásokat vele, mert a művészi munkájában a mérnöki precizitás jellemezte. Szomjas György azt mondta, szeretné, ha ez a tulajdonsága is kidomborodna a filmben, amelyhez már jó néhány korábbi felvétel is rendelkezésre áll.
Az alkotók a film bemutatását az idei táncház napjára, május10-re tervezik.