Ez vonatkozik az építészeti megbízásoktól akár a szódavíz megvásárlásáig. A városvezető hangsúlyozta, az önkormányzatnak nem az a feladata, hogy közvetlenül teremtsen munkahelyeket. Az viszont igen, hogy segítse azokat a vállalkozásokat, melyek bővíteni szeretnék a foglalkoztatást.
Ezzel kapcsolatban Megyeri Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy Gyulán sok olyan cég is munkát kapott, melyek első látásra nem tűnnek helybelinek, de valójában itteni embereket alkalmaznak. Az önkormányzat mérnöki osztályának vezetője elmondta, az út- és járdaépítésekre a tiszakécskei székhelyű Dunaaszfalt Kft.-vel kötött hároméves szerződést az önkormányzat, de a dolgozók itteniek.
A városban több olyan beruházás is megvalósult, vagy folyamatban van, melyet nem gyulai, hanem Békés megyei cégek végeznek. Ide sorolható az élményfürdőt kivitelező konzorcium, melyben egy békési cég is szerepet kapott, de békéscsabai és mezőberényi vállalkozások is végeznek önkormányzati megbízásra munkát Gyulán.
Görgényi Ernő elmondta, a közbeszerzési szabályok, illetve bizonyos esetekben a helyi cégek kisebb kapacitása határt szab az önkormányzat szándékának. Ennek ellenére 2013-ban 753 millió forint értékben adtak megbízást gyulai vállalkozásoknak. Ebből építési munkára 697 millió forint ment el, tervezésre pedig 55 millió forintot fordítottak. A polgármester hangsúlyozta, a 2014-es évet is szeretnék hasomlóképpen zárni, vagyis a közvetlenül önkormányzati megbízások legalább felét helyi vállalkozásoknak adni.