Az együttes Koppenhágából érkezett és 30 éve zenélnek együtt. Pár éve Szabadkán keresett a zenekar a most városunkban is bemutatott Factory projektjükhöz táncosokat és ott csatlakozott hozzájuk két másik művész. Kedd este különleges látványvilág fogadta a kamaraterembe látogatókat.
A művészeti vezető elmondta, hogy egy öntöttvas radiátorokat készítő gyárban készült dokumentumfilm ihlette őket arra, hogy megvalósítsák ezt a történetet a színpadon. Megidézik azokat a hangulatokat, embereket, akik ezen a helyen élik mindennapjukat. A Factory, a Gyár csak egy keret, melyben arról van szó, hogy milyen módon léteznek az emberek, hogy érzik magukat, és hogy mit tudnak magukból előhozni. Ezzel foglalkozik ez az előadás.
Kare Elers az előadás előtt elmondta, hogy Gyula az életüknek egy jó állomása lesz, hiszen minden alkalommal nagy örömmel adják elő ezt az előadást.