2025. július 12., szombat
FONTOS

Balassi Bálint-emlékkard szentelés Gyulán (VIDEO)

 

Az emlékkard egy középkori mintára kovácsolt végvári szablya. 1997 óta adják át ezt a kitüntetést, melynek helyéről a Balassi Kuratórium dönt majd és adja át február 14-én Budán a Gellért-szállóban.

2008 óta Balassi-mise keretében szentelik meg a kardokat. Tavaly a bécsi Stephansdomban áldotta meg Kiss-Rigó László megyés püspök a két szablyát.

Budapest, Esztergom, Szeged és Bécs után most Gyulára a kultúra egyik fellegvárába jöttek megszentelni a kardokat – hangsúlyozta Kiss-Rigó László. A megyés püspök hozzátette, hogy városunkba is népszerűsíteni akarták mind azt az értéket, művészetet, lelkületet, szellemiséget, melyet Balassi Bálint képvisel.

Az est folyamán az Erkel Ferenc Vegyes Kar nevében Perlaki Atilla vehette át a Balassi-emlékérmet.

Nézze meg ezt is:

Szabadfestés és fotókiállítás színesítette a Gyulai Nyári Korzót

  Immár harmadik alkalommal várta szabadfestés azokat, akik a napokban ellátogattak a Szent Miklós parkba. …