Az emléknaphoz kapcsolódva a gyulai Pándy Kálmán kórházban kedden adták át az év szakdolgozója elismeréseket, melyet idén négyen érdemeltek ki.
Év szakdolgozója elismerésben részesült Szénásiné Fekete Katalin szakasszisztens, aki nagyon örült az elismerésnek, és azt mondta, ez nemcsak az ő érdeme. Őt követte az elismerések sorában Marton Lászlóné ápolónő, aki úgy fogalmazott, igazi csapatmunkában lehet a betegeket szolgálni. Szalainé Hajcsuk Erika szintén átvehette az Év szakdolgozója címet, és ahogy fogalmazott, a munka számára a hivatása. Végül Árgyelán Mónika ápolónő vehette át az Év szakdolgozója díjat. Ő nagy megtiszteltetésnek tartja az elismerést.
Bár az ápolói szakma nem tartozik a legkeresettebbek közé, némi elmozdulás már ezen a téren is tapasztalható, mondta el érdeklődésünkre Mészáros Magdolna ápolási igazgató.
Az ápolók napja a szakdolgozók tudományos ülésével zárult.