2025. július 12., szombat
FONTOS

Egészségpolitikai fórumra készül az Együtt 2014

„Elfogulatlan” politikai ellenfeleimnek nincs ezzel érdemi teendője. Publikációs teljesítmény tekintetében állok ország és világ elé, miközben eszembe sem jut az arctalan gyulai Fidesz szervezet mögött megbúvó Gajda Róbert, Alt Norbert, Torma Béla, Galbács Mihály, Görgényi Ernő, dr. Kovács József és sokan mások civil és szakmai teljesítményét minősíteni – írta a balliberális pártszövetség képviselőjelöltje.”

A közlemény így folytatódik: “Nem mondtam, hogy a megyei kórház elhelyezéséről szóló ívekkel mentek a Fidesz aktivistái a választópolgárokhoz. Azt hangsúlyozta, hogy az ajánlóíveket akként gyűjtötték – tanúskodik erről facebook-bejegyzés és több beszámoló is –, hogy dr. Kovács József támogatásához szóban hozzáfűzték, ha nem ő maradna a parlamenti képviselő, akkor a megyei gyógyító intézmény nem maradna Gyulán. Ez minden jelző nélkül: hazugság. És ebben benne van az a csaló sejtetés is, ha bárki más nyerne – és erre megvan a reális esély! -, akkor hagyná, hogy a megyei kórház ne Gyulán legyen. Ebből egy szó nem igaz.”

Bod Tamás szerint Kovács József parlamenti képviselősége és egészségügyi bizottsági elnöksége idején 300 milliárd forintot vontak ki a magyar egészségügyből. “Azzal fogok foglalkozni, hogy a kórházi műtétekre és beavatkozásokra sokkal kevesebbet kelljen várni, és hogy ne legyenek eladósodva a kórházak. Méltó fizetése legyen orvosnak és ápolónak, s ne Nyugat-Európában keressenek maguknak boldogulást. Célunk, hogy rendbe tegyük az egészségügyet. Hamarosan az Együtt 2014 vezető egészségpolitikusaival fórumot tartunk Gyulán, amelyre meghívjuk majd dr. Kovács Józsefet és Önöket, választókat is. Nyíltan beszélünk és vállaljuk a vitát. Önök pedig eldöntik, hova teszik le a voksukat.”

Az ügy előzményei itt:

http://gyulatelevizio.hu/hirek/8708-koezlemenycsata-bod-tamas-es-a-fidesz-koezoett.html

és itt:

http://www.gyulatelevizio.hu/hirek/8700-balliberalis-kritika-a-fidesznek-az-ajanlasok-kapcsan-video.html

Nézze meg ezt is:

Szabadfestés és fotókiállítás színesítette a Gyulai Nyári Korzót

  Immár harmadik alkalommal várta szabadfestés azokat, akik a napokban ellátogattak a Szent Miklós parkba. …