2024. április 19., péntek
FONTOS

Három új bemutató a várszínházban (VIDEO)

Június 27-én indul a Gyulai Várszínház idei évada, számos műfajt felvonultatva a várban, a tószínpadon, a Ladics házban és más helyszíneken. Az idei, 10. Shakespeare fesztiválon bemutatják többek között a Lear királyt, a Sok hűhó semmiért, és a Vízkereszt, vagy amit akartok című műveket. Az 51. évad a Munkácsy, a festőfejedelem című musicallel kezdődik, majd az első bemutató a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciójaként a Szentivánéji álom lesz egy fiatal, grúz rendező színpadra állításában.

A teátrum idei évada augusztus 10-én a Popfesztivál 40 című musicallal zárul a Vígszínház előadásában.

)

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …