2024. április 16., kedd
FONTOS

Gyulára látogatott Budrio egykori polgármestere (VIDEO)

Bruno Faustini a Gyula Tv-nek adott interjújában elmondta, több, mint 50 év alatt nagyon sok szép emléket őriz Gyulával kapcsolatban.

 – Az egyik legszebb élményem az volt, amikor Magyarországon, az Országházban fogadtak minket, és utána ellátogattunk Gyulára. Nagyon jó volt, hogy mindkét fél részéről meg volt az akarat, hogy a köztünk lévő falat kettétörjük, és közeledjünk egymáshoz – mondta.

Budrio egykori polgármestere emlékeztetett, a két város közötti kapcsolat nem 1963-ban kezdődtek. A szálak legalább a két világháború közötti időszakig vezethetők vissza, amikor is maygar feleséggel bíró, Olasz- és Magyarországon is “Pipo bácsiként” emlegetett állattenyésztéssel, és kereskedelemmel foglalkozó férfi volt a kapcsolat motorja. Bruno Faustini a jövőre vonatkozóan is lát perspektívát Gyula és Budrio vonatkozásában.

– Elsősorban a régi, egykor jól működő gazdasági kapcsolatokat volna érdemes feléleszteni. Mindkét város hasonló profillal, hasonló lehetőséggel bír. Budrioban is fontos a növénytermesztés és az állattenyésztés, meglátásom szerint ezekre lehetne alapozni. Mindezek mellett fontosnak tartom a kulturális, emberi kapcsolatok megőrzését – emelte ki Bruno Faustini, aki kedvesével most néhány napig Gyulán tartózkodik, a jövőben viszont úgy tervezik, hol magyar-, hol olaszföldön élik életüket.

)

Nézze meg ezt is:

Sokkolja a nézőket az Alzheimerről szóló film

  Péntek délután a művelődési házban vetítették Kollár István, Alzheimer című díjnyertes dokumentumfilmjét. A megdöbbentő …