2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Szeged-Grosics – Budapest Honvéd 2-0 (VIDEO)

 

A 18. percben egy távoli lövéssel fenyegette a vendég csapat a szegediek kapuját, majd 1 perccel később, egy jól irányzott szögletet követően, Kapacina Valér bólintott a kapu mellé. A 34. percben egy oldalvonali beadást követően lehetősége nyílt a vendég csapatnak megszerezni a vezetést.

Az első félidő végéhez közeledve egy újabb lehetőséghez jutott a Honvéd együttese, melyet nem sikerült érvényesíteniük.

A második félidő elején, a 48. percben Farkas Márk beadását követően, Zelenyánszki László bombázott a kapu bal oldalába, ezzel megszerezve a vezető találatot. Az 52. percben lehetőség nyílt a vendég csapat előtt egy egyenlítésre, de ezt a hazaiak kapusa nagy bravúrral hárította.

Az 55. percben Zelenyánszki lövése a kapufán csattant, majd 3 perccel később egy szögletet követően Slobodan Markovic elé gurult a labda, melyet a játékosok lába között a kapuba juttatott. Ezzel a találattal már 2-0-ra vezetett a szegedi csapat.

A hosszabbításban egy utolsó, óriási lehetőség nyílt a Honvéd előtt, melyet a hazaiak kapusa hárított, ezzel maradt a 2-0-ás végeredmény.

Bartyik Norbert, a szegediek új igazolása, aki megjárta már az NB I-et is, hangsúlyozta, hogy bízik benne, hogy a szegedi futballt fel tudják lendíteni. A középpályás elmondta, hogy segíti az új csapatát.

Nyilas Elek elmondta, hogy csapatával az volt a céljuk, hogy nyomás alatt tartsák az ellenfelet mindkét félidőben.

A szegediek következő mérkőzésük a listavezető Soroksár csapata ellen lesz. Nyilas Elek hangsúlyozta, hogy megpróbálják csökkenteni a két csapat közötti pontokat.

Nézze meg ezt is:

A nyugdíjas közösségek ereje

A napjainkban is aktív KÖVIZIG Szivárvány Nyugdíjas Klub Gyula egyik legrégebben alakult nyugdíjas szervezete. Egykor alapítótagként, …