2024. március 29., péntek
FONTOS

Megbotránkoztatta az étterem vendégeit

Gyulán az egyik étteremben 2013. július 3-án 19 óra 20 perc körüli időben egy vendég szóváltásba keveredett egy felszolgálóval. A férfi úgy emlékezett, hogy nem kapta meg a visszajárót, miután fizetett, ezért vonta kérdőre a pincért. Kiabált, majd felvett egy virágcserepet, amit végül nem dobott el, visszatette a helyére. Ezt követően azonban felemelt egy bárszéket, elindult a pincér felé, de egy vendég lefogta. A 29 éves gyulai K. Tamás kihallgatásán ittasságával magyarázta viselkedését. A Gyulai Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellene. A nyomozást a rendőrség lezárta és az ügy iratait 2014. március 25-én vádemelési javaslattal küldte meg a Gyulai Járási Ügyészségre.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …