2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula – Rákosmente 1-1 (VIDEO)

Pár perccel később újból veszélyeztették a kék-fehérek a vendégek kapuját, ekkor Kristóf Gergő beadását az egyik védő hárította. Nem sokkal később Kovács Tamás egyéni akcióját láthatták a hazai csapat szurkolói. Öt perccel később Kristóf Gergő beemelte a labdát Claudiu Dragannak, aki a látványos rúgása ellenére a kapu mellé talált.

A 28. és a 31. percben a rákosmentei együttesnek két helyzete volt az egyenlítésre. A 38. percben Ferkó Csaba lövését hárította a hazai csapat hálóőre.

Nem sokkal később Bálint Balázs beadását követően megvolt minden esélye a gyulaiaknak a második találat megszerzésére, de a tizenötös számmal játszó Gál Szabolcs feltartóztatta a hazaiak góllövőjét, Claudiu Dragant.

A félidőt jelző sípszó előtt egy perccel Claudiu Dragannak volt szüksége ápolásra, majd kiderült, hogy nem tudja folytatni a kiélezett mérkőzést.

A második félidő elején a rákosmentei csapat dominált. A 71. percben Ferkó Csaba szabadrúgása kerülte el a kék-fehérek kapuját. A hazai csapat sem tétlenkedett, hiszen az első találat szerzője, Zádori Sebestyén Zádori Imrét játszotta meg, aki a kapu mellé lőtt.

A mérkőzés lefújása előtt nem sokkal, a 88. percben Szabó Péter beadását követően megszületett az egyenlítő találat, melyet Hamed Mohamed Mohamed Ramadan bólintott a gyulaiak kapujába.

A 91. percben egy távoli beadást követően Brezovai Zoltán játékvezető lesnek ítélte meg a vendég csapat találatát. Ezzel maradt az 1-1-es végeredmény.

Kovács Tamás hozzátette, a helyzeteiket próbálták maximálisan kihasználni, és úgy érzi hogy reális eredmény született. A hazaiak trénere kiemelte, hogy két kitűnő csapat volt a pályán, akik megérdemelték az 1-1 megszerzett pontot.

A következő fordulóban idegenben, a Maglód ellen játszik a Várfürdő-Gyulai Termál FC.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …