Az első lehetőségek a Szeged előtt adódtak, de a Termál védelme mindkét esetben hárítani tudott. A 4. percben Kukla hibája után Kovács Balázs elé került a labda, aki jól adott középre, az érkező Germán pedig a léc alá fejelt. A szegedi színekben játszó gyulai csatárnak ez volt szezonbeli 20. találata, ezzel mindhárom nb3-as bajnokságban ő számít a legjobb góllövőnek. A folytatásban mindkét együttes előtt adódott lehetőség a gólszerzésre. A 23. percben szép szegedi adogatás után Markovics lövését védte Nagy Bálint. Egy perccel később a felső léc mentette meg a Gyulát a góltól. A Termál több alkalommal is szöglet után veszélyeztetett, gólt azonban nem sikerült szereznie Popovics Pál együttesének.
A második játékrész elején a Szeged egy szabadrúgás után, a Gyula egy baloldali akció végén próbált veszélyeztetni. Az 50. percben következett a találkozó legmegdöbbentőbb pillanata. Egy hazaadás után a gyulai kapus érthetetlen módon Markovicsot rúgta fejbe a labdával, az pedig a kapuban kötött ki. A 2-0-ás vezetés után a vendégek kicsit visszább vettek, a Termál viszont több helyzetet is ki tudott alakítani. Itt Zádori Sebestyén lőtt fölé, majd Fritea szabadrúgása is elszállt a kapu felett. A 73. percben Claudiu Dragan vett le szépen egy távoli átadást, ám utána mellé lőtt. Egy perccel később a Termál kapufát is lőtt, a Szeged pedig 6 .perccel a vége előtt került helyzetbe, újabb gól azonban nem született.
A szegediek mestere, Nyilas Elek szerint csak a 3 pontnak örülhetnek. Popovics Pál azt mondta, két rutintalan megoldás miatt kaptak két gólt. A Szeged a következő meccsét Gyulán játssza a Dabas ellen, a Termál pedig a Komló otthonába látogat.