2024. április 20., szombat
FONTOS

Közel százan dolgoznak az új kórházi tömb építésén (VIDEO)

 

A videóban megnézhető, milyen volt ez a terület egy tavaly nyári műholdfelvételen. Ekkor az ég felől nézve még szinte üres volt, most már több szint magasodik felfelé.

Az első szinten az invazív kardiológiai labor mellett őrző és intenzív osztály lesz, kiegészítve járóbeteg rendelésekkel. A második emeleten 6 műtőt alakítanak ki a hozzájuk tarozó ébredőkkel. Itt még csak aza lapok készültek el. A felsőbb szinteken a sebészeti szakmákhoz kötődő fekvőbetegek nyernek elhelyezést. Egyértelmű előrelépést jelent, hogy a legnagyobb szoba is három ágyas lesz

A munka volumenét jól jelzi, hogy egyszerre három daru is dolgozik a területen. Ezek közül a legnagyobb 50 méter magas, ugyanilyen messzire nyúlik a karja, és 4,5 tonnás terhet bír el. Az épület különlegessége, hogy helyben kiöntött, monolit vasbeton szerkezettel bír. A közel 11 ezer négyzetméteres alapterületű épület várhatóan a nyáron kerül szerkezetkész állapotba.

Az összesen 7,4 milliárd forintos beruházás igazából akkor fejeződik be, amikor – várhatóan jövőre – az ide költöző osztályok helyére a Kárpát utcai gyermekosztály is beköltözik a Semmelweis utcára.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …