2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Református iskolák atlétái versenyeztek Gyulán (VIDEO)

A nevezők körében népszerű volt a távolugrás, de sok diák több számban is megmérette magát.

A videóban látható a lányok negyedik korcsoportjában a 100 méteres síkfutás egyik elődöntője. Itt a magvetős Herdeló Dorottya győzött. Ő az eddigi összes versenyen elindult, és háromszor a legjobb lány sportolónak bizonyult a teljes mezőnyben.

Soli deo gloria – hangzott el a megnyitón Baráth János lelkipásztor szájából. A latin kifejezés azt jelenti, egyedül Istené a dicsőség. Ezzel a fiatalokat a versengés nemes voltára buzdították.

A gyulai versenyen 13 település 200 diákja vett részt Makótól Budapesten át, többek között Nyíregyházáig.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …