2024. április 20., szombat
FONTOS

Orvosi rendelőben garázdálkodott

A Sarkadi Rendőrkapitányságra 2014. június 16-án 9 óra 55 perckor tett bejelentést a Sarkadi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ egyik munkatársa arról, hogy egyik betegük agresszíven viselkedik. Gyógykezelésre érkezett, de az előzetesen egyeztetett időpontban nem szólították be. Sérelmezte ezt és hangoskodni kezdett, majd odalépett a recepciós pulthoz és ledobálta a rajta lévő tárgyakat. A férfi ezt követően kiment az épület elé, ahol egy lebetonozott hulladékgyűjtőt kitépett a helyéből és az ajtónak dobta.

A segélyhívásra az intézményhez érkező rendőrök előállították az 56 éves zsadányi K. Sándort, aki kihallgatásán elismerte, hogy hangoskodott és rongált a betegellátó központban. Állítása szerint az dühítette fel, hogy időpontra érkezett, mégis várnia kellett. A Sarkadi Rendőrkapitányság a férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …