2025. március 24., hétfő
FONTOS

A fagyiskocsi lett a legjobb kombájn (VIDEO)

A gyulai Komódi Sándor, a hosszúpályiból érkező Polgár Imre és a törökszentmiklósi Szemes Dániel konstrukciója azonban maga mögé utasította a mezőnyt, sikerült ugyanis olyan gépet tervezniük, mely a leginkább alkalmas volt egy magajáró arató-cséplőgép több funkcióinak végrehajtására.

A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Alt Norbert alpolgármester mondta el, hogy 150 ezer forinttal az önkormányzat is támogatta a gép megépítését, mert fontosnak tartják, hogy Gyulához innovatív megoldások kötődjenek.

A három fiatalember ezen siker után – bár kettőjüknek még a verseny miatt nincs meg a diplomájuk – nagy eséllyel pályázik arra, hogy jó álláshoz jussanak szakmájukban.

Nézze meg ezt is:

A Józsefeket ünnepelték Németvároson

  Hagyományosan a napján, március 19-én köszöntötték a József keresztnevű németvárosiakat a Máriás Házban. A …