2025. március 24., hétfő
FONTOS

Fringe Fesztivál Gyulán (VIDEO)

A fringe egy kiragadott keretjátékot jelent, ahol egy-egy fontos részletet adnak elő egy ismert előadásból. A fesztiválon Shakespeare: Szentivánéji álom című vígjátékából két előadás is színpadra kerül. Szombaton a Szó és Kép Színpad előadásában a “Pyramus és Thisbe”, vasárnap pedig a Gólem Színház előadásában a “Szentivánéji buli” látható. Ezt követően az érdeklődők egy Shakespop-zenés produkciót láthatnak “Vagy amit akartok” címmel.

Nézze meg ezt is:

Gyulai ezüstérem a Közgazdasági Diákolimpia döntőjében

Dudás Ágoston, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2025-ös versenyét …