2025. március 24., hétfő
FONTOS

Roma gyerekek táboroznak Városerdőn (VIDEO)

A két nap alatt bűn- és balesetvédelmi előadásokat hallgathatnak meg a diákok, és megismerkedhetnek a rendőri munkával, a járművekkel és az technikai eszközökkel.

Telekné Furák Mónika rendőr alezredes épp az Ifjúsági tábor pólóit osztja ki a résztvevő gyerekeknek. A Roma Kisebbségi Önkormányzat és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság idén 2. alkalommal közösen szervezte meg a roma származású gyermekeknek szóló tábort, idén Gyula Városerdőn, az Erdei Iskolában. A 3 napos táborban a diákok bűn és balesetvédelmi előadásokat hallhatnak meg a rendőrség munkatársaitól. Dógi János, a Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is jelen volt a tábor megnyitóján. Ő előadóként is részt vesz a táborban.

Idén is szép számmal érkeztek általános iskolás gyerekek, hogy a 3 nap alatt jól érezzék magukat, strandoljanak, és új barátságokra tegyenek szert. Emellett érdekes előadásokból ismerhetik meg a rendőrség munkáját. Rátódi Lejla Zsuzsanna már tavaly is részt vett a táborban.

A nagy sikerre való tekintettel, illetve az anyagi feltételek biztosítása révén idén nyáron még egy hasonló témájú tábor megrendezésre kerül a rendőrség és a roma nemzetiségi önkormányzat közös szervezésében.

Nézze meg ezt is:

A Józsefeket ünnepelték Németvároson

  Hagyományosan a napján, március 19-én köszöntötték a József keresztnevű németvárosiakat a Máriás Házban. A …